Észak-Amerika első lakói az indiánok voltak. Már jóval azelőtt ott éltek, mielőtt még a fehér emberek megjelentek volna.

Az indián elnevezés Kolumbusz Kristóftól ered,

aki az 1400-as évek végén elsőként jutott el Európából a kontinensre, de azt gondolta, hogy Indiába érkezett, ezért az itt élőket indiánoknak nevezte el.

Az indián név több száz különböző törzset foglal magába. Mint ahogy az európai nemzetet is magyarok, németek, franciák, spanyolok stb. alkotják, úgy az indiánok között is volt sziú, apacs, mohikán, navajo, dakota stb. Ezeknek a törzseknek teljesen eltérő volt a nyelve, és más-más életmódot is folytattak.

Egyes törzsek nomádokként a prérin éltek,

és követték a bölénycsordákat, amelyek a megélhetésüket biztosították. A bölények nem csak a húst jelentették az indiánoknak: a bőrükből ruhákat, sátrakat készítettek, a hegyes csontokat varrótűként használták, a szarvukból kanalat faragtak, tehát teljes egészében feldolgozták őket. Ehhez az életmódhoz olyan lakóhelyet kellett készíteniük, amelyet könnyen szét és össze tudtak szerelni. A kúp alakú sátrak, vagy más néven a tipik feleltek meg a legjobban erre a célra.

Más törzsek egy helyben éltek, házakat építettek és a földet művelték.

Ilyenek voltak például az irokézek, akik a Nagy-tavak környékén laktak. Házaik vastag deszkákból készültek, és hosszúak voltak. Egy ilyen házban akár 20 család is lakhatott. Kukorica, bab és tök termesztésével foglalkoztak.

Az indiánoknak nem volt szükségük pénzre.

Cserekereskedelmet folytattak, például egy lóért cserébe húst, gabonát, szőrmét kaptak. Olykor tarka gyöngyökkel, kagylókkal fizettek.
A különböző törzsek gyakran nem is értették meg egymást, mert a nyelvük annyira különböző volt, mint amilyen különböző például a magyar és a francia nyelv. Ahhoz, hogy kereskedés közben megértsék egymást, különböző jeleket találtak ki, amelyek nagyon hasonlítanak a mai, siketnémák által használt jelbeszédhez. Például a felnyújtott mutató- és középső ujj azt jelentette, „Barát vagyok.”

Az egymástól távol élő indiánok füstjelekkel kommunikáltak.

Ha üzenni szerettek volna valamit, akkor csak tüzet gyújtottak egy jól látható helyen, például egy szikla tetején. Hogy minél jobban füstöljön, a tűzre vizes füvet dobtak. Ezután a felszálló füst útjába egy takarót tettek. Attól függően, hogy rövidebb vagy hosszabb ideig tartották a takarót a tűz felett, kisebb vagy nagyobb füstfelhők keletkeztek. A füstfelhő nagysága, vastagsága, színe és gyakorisága, illetve a köztük lévő szünet segítségével az indiánok akár több tíz kilométeres távolságról is tudtak üzenni egymásnak.

Egy indiánt aligha tudunk elképzelni tollas fejdísz nélkül.

A tollakat azonban nem használhatták tetszés szerint. Minél több toll díszítette egy indián fejét, annál magasabb rangú volt. Természetesen a legtöbb tollal maguk a törzsfőnökök büszkélkedhettek.
Még az egyes tollaknak is volt jelentése. Ha egy toll tiszta piros volt, az azt jelentette, hogy a tulajdonosa részt vett egy háborúban, és ott megsebesült. Ha be volt hasadva a toll, akkor többször is megsebesült már.

Tudtad?

Az indiánok a végleges nevüket csak serdülőkorban, a felnőtté válás alkalmával kapták. A név sokszor viselője tulajdonságát tükrözte. Karikázd be, hogy rád melyik indián név illene! Ha úgy érzed, egyik sem, akkor találj ki magadnak egy nevet!

Vas Szív

Vörös Főnök

Üvöltő Gorilla

Dühöngő Bika

Lassú Víz

Fürge Antilop

Csendes Patak

Szelíd Szív

Sólyom Szem

Dóri néni és Piroska néni