Pisti egy aranyos kutyakölyköt kapott születésnapjára, akit Bodrinak nevezett el.

Minden reggel, amikor iskolába indult, egy kis csontot vitt neki, megvakargatta a füle tövét, megsimogatta és egy kicsit játszott vele, aminek Bodri nagyon örült. Hálából minden délután, amikor hazajött Pisti az iskolából, a kertkapuban várta egy újabb kis hancúrozásra. Ez minden nap így ment egészen addig, amíg egyszer Bodri ki nem szökött a kerítés alatti résen, és mivel nem szokta az utcai közlekedést, egy autó elütötte.

Amikor Pisti hazajött az iskolából, az árokpartra lökve találta Bodrit. Pisti hetekig vigasztalhatatlan volt. Gondosan eltemette a kert végébe a legszebb rózsabokor alá és minden nap kiment a sírjához, ha esett, ha fújt. Egyik szombaton, amikor Pistivel találkoztam, minden bátorságát összeszedve megkérdezte tőlem:

– Jenő bácsi, lesznek állatok az Újföldön?

Tudtam az esetről, ezért hát nagy komolyan elővettem a Bibliámat és felolvastam Ézsaiás próféta könyvéből azt, amit az új, bűntől, haláltól megszabadított földről ír a Biblia.

„A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki” (Ézs 65,25).

Azután, azt is elmondtam Pistinek, hogy ott nem lesz halál meg gyász, hanem mindenki mindig örülni fog egymásnak. Nem lesznek haragosok, hanem mindenki szeretni fogja a másikat. Nem kell félnünk ott az oroszlántól, és a kutyák meg a macskák is jó barátok lesznek.

Pisti szemmel láthatóan megnyugodott, és arra kért, hogy beszéljek még egy kicsit erről az újjáteremtett földről. Egyszer csak megállított egy kérdéssel:

– Tessék mondani, Jenő bácsi, hogyan tudok én csontot adni a mennyei Bodri kutyámnak, ha ott a csirkék sem fognak meghalni?

Eszembe jutott ekkor egy régebbi történet. Csaknem egy évtizeddel ezelőtt egy nyári táborozás alatt a harmadik elemista barátom, Jakab egy hasonló kérdéssel keresett meg. Éppen az eső elől menekültünk be a fészer alá. A bögölyök, érezve a rossz időt, veszettül támadtak. Jakab karján és hátán jó néhány hatalmas bögölycsípés viszkető nyoma éktelenkedett.
– Jenő bácsi, lesznek a mennyben bögölyök? – kérdezte fájdalmas arccal.
– Lesz ott mindenféle állat – próbáltam a válasz elől menekülni.
– De ha ott nem lesz halál – gondolkodott tovább –, akkor ott nem lehet agyonütni őket.
Hallgattam, mi mást tehettem volna, de Jakab jó keresztényhez illő módon tovább gondolkodott.
– Lehet, hogy ott vegetáriusok lesznek a bögölyök, és mondjuk csak szőlőt és banánt esznek? – kérdezte.

Mivel a mennyet még senki nem látta, én sem tudom, hogy milyen lesz, ezért bölcsen hallgattam, hátha belenyugszik Jakab a saját magyarázatába. De Jakab tovább törte a fejét, miközben közösen hajtottuk egymásról az éhes bögölyöket.
– Talán csak nem fog fájni a csípésük, és mindenkinek lesz egy saját bögölye, amit ő etet, és szeretni fogják egymást.

Mivel ez a megoldás mindkettőnknek tetszett, ebben maradtunk.

A Bodrit sirató Pistinek is elmondtam ezt a történetet, amin szemmel láthatóan elgondolkozott. A következő héten vidáman futott oda hozzám az istentisztelet előtt.

– Jenő bácsi, tudom a megoldást. Jenő bácsi, tudom, hogy a mennyben lesz mindenféle állat, csak ellenség nem lesz, és nem egy kutyám lesz, hanem az összes kutya meg macska, oroszlán és őzike mind-mind a barátom lesz, és ez lesz az Újföldön a jó.

Napokig gondolkoztam ezen. De Pisti kérdésére ma sem tudok okosabb választ találni, mint amilyet ő mondott nekem.

Jenő bácsi