Az icipici sün kalandos utazása
- Jótett helyébe jót várj!
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy napfényes almáskert. Gyönyörű piros, sárga almák értek be őszre a kert fáin. Egész évben erre várt az icipici sün. A férges almák már mind lehullottak, de az érett, mézédes gyümölcsök még a fán süttették a hasukat a langyos őszi nappal. Eljött a szüret ideje. Gyerekek futottak a kertbe, és kis kosarakkal szedték az almát. Nem voltak gyakorlott almaszedők, ezért jó sok alma lehullott a földre – a sünike nagy örömére. Az icipici sün belehempergett a lédús almákba és a hátán cipelte odúja felé. Ám egy kislány észrevette.
– Nini, mozgó alma! Gyorsan menj be te is a ládába!
Így került az icipici sün az almás ládába, onnan a teherautóra, onnan pedig egy nagy hajóra. Ezen a nagy hajón szolgált három ragyás képű, martalóc matróz. Nagyon szerették elvenni azt, ami nem az övék. Így aztán le-lesompolyogtak a hajó raktárába, és hol ezt, hol azt elloptak. Egyikük rátalált az almaszállítmányra.
– Jaj, de finom illata van! Biztosan az íze is az. Megkóstolom – mondta és belenyúlt mélyen az almás rekeszbe, nehogy feltűnjön, hogy a tetejéről vett el almát.
Mit gondoltok, mibe nyúlt? Épp az icipici sün tüskéi kellős közepébe.
– Jajajaj! – sziszegte.
– Mi történt? – kérdezte a társa.
– Valami ördög van az almák között. Rettenetesen belém harapott.
– Megnézem én azt az ördögöt – mondta a társa és ő is benyúlt ugyanabba a ládába. De bizony ugyanúgy járt őkelme.
– Jajajaj! – kiáltotta.
– Mi lelt benneteket? – Szólt rájuk sziszegve a harmadik. – Addig hangoskodtok, hogy meghall a kapitány.
– Valami ördög van az almás ládában! Megharapott mindkettőnket.
– Majd adok én annak az ördögnek!
Fényes bicskájával haragosan belecsapott a ládába. De nem találta el az icipici sünt. Egy szép piros almát szúrt fel a bicska hegyére.
– Hát ettől féltetek, ti, világ gyávái? – nevetett. Aztán, hogy még jobban szórakozzon a társain, belenyúlt puszta kézzel is a ládába.
Mit gondoltok, mit történt? Az ő kezét is megszúrta az icipici sün.
– Aúúúú! – ordított torkaszakadtából.
Ezt az üvöltést már a kapitány is meghallotta és lesietett a hajó raktárába. Ott találta a három jómadarat összeszurkált kézzel. Rögtön tudta, hogy mi történt.
– Loptátok az almát? Szégyelljétek magatokat. Büntetésből a hajó padlóját fogjátok súrolni a következő kikötőig, ahol aztán partra raklak benneteket, tolvajok!
– De, főnök! Ebben a ládában valami rettenetes dolog lakik.
– Nézzük! – mondta a hajóskapitány. Szétszedette a ládákat és megtalálták az almák között a félelemtől összegömbölyödött icipici sünt.
– Hát ettől a pici állattól ijedtetek meg ennyire? Hiszen ez csak egy sün – nevetett a kapitány. De annyira nevetett, hogy a hasát fogta. Ezért nem is vette észre, hogy az egyik ragyás képű matróz lapátra tolta a sünikét, és mérgében beledobta a tengerbe.
Szegény süni nem tudott úszni. Almáskerthez szokott, nem tengervízhez!
Ám nem késett a segítség. Épp a hajó mellett úszott egy kedves palack orrú delfin. Óvatosan az orrára emelte az icipici sünt és már vitte is a part felé. A pici sün nagyon vigyázott a delfinre, nehogy megszúrja. A lábait annyira kinyújtotta amennyire csak sün ki tudja nyújtani a kurta lábacskáit. A delfin nagyon vigyázott rá, nehogy elnyeljék a habok. Ezért is nem vette észre a nagy bajt. Mert a közelben egy éhes fehér cápa épp delfinhúsra vágyott. Már fel is gyorsult, hogy elkapja és megegye a jószívű palack orrú delfint. Igen ám, de nem vette észre, hogy mit egyensúlyoz az orrán. A delfin meglátta üldözőjét és meglepetésében szembefordult vele. Így történt, hogy mikor el akarta nyelni őt a nagy fehér cápa, a szájába pottyant a riadt pici sün. Összegömbölyödött és tüskéivel össze-vissza szurkálta a cápa nyelvét, száját. A meglepett cápa úgy köpte ki a sünt amilyen gyorsan csak tudta. Eszébe sem jutott a delfint üldözni. Úszott, menekült ész nélkül nagy kínjában.
A kedves delfin pedig ismét orrára emelte a pici sünt és partra vitte. Épp az almáskert közelében tette ki.
– Köszönöm, hogy megmentetted az életem a tengerbefúlástól – hálálkodott a parton a sünike.
– Én köszönöm, hogy megmentettél a veszedelmes nagy fehér cápától – köszönte meg a sün segítségét a delfin.
– Legyünk jó barátok!
– Legyünk jó barátok!
Így váltak el. Barátsággal. És még ma is nagyokat nevetnek a kalandjaikon, ha eszükbe jut.
Judit néni
