Egy arab fiú felfedezése

Fedeztél már fel valaha valami érdekességet? A következőkben egy világszenzációs felfedezésről mesélek neked, amely Izraelben játszódott.
1947 nyarán történt, a Holt-tenger partjától néhány száz méterre, a Maszada felé vezető út jobb oldalán, hogy a tizenhárom év körüli Muhamed ad Dib (a Farkas), egy beduin kecskepásztor fia az állatok legeltetése közben köveket dobált egy szikla melletti lyukba. Arra lett figyelmes, hogy a bedobott kövek nyomán olyan hangokat hall, mintha egy cserépedényt találtak volna el. Ennyivel meg is elégedett aznap, de elhatározta, hogy másnap visszatér a legjobb barátjával és utána jár annak, hogy mi van a föld alatt.

A következő hajnalban már ott is voltak. Felkészültek minden lehetőségre. Köteleket vettek magukhoz, hogy azok segítségével egyikük le tudjon ereszkedni a barlangba, amelybe lehet, hogy több száz, sőt ezer év óta nem lépett be senki emberfia. Tudták, hogy a vaksötétben egészen mélyre kell majd leereszkedniük. Vittek magukkal szerszámokat, hogy a keskeny nyílást annyira kiszélesítsék, hogy a vékony termetű Muhamed beférjen.

Vajon milyen kincseket és értékeket rejteget a kietlen és forró hegyoldal?

A környező hegyekről gépágyúkkal és nehéztüzérséggel felszerelt ellenséges katonák pásztázták a terepet éjjel és nappal, mivel ez a térség három katonai nagyhatalom ütközőpontja volt. A két fiatalnak tehát nagyon ügyesnek, óvatosnak kellett lenni, nehogy felhívják a katonák figyelmét az alkalmi régészeti kalandjukra. A kecskék ott ugráltak körülöttük a hatalmas sziklákon, ők meg úgy tettek, mintha csak játszadoznának. Eközben még ők maguk sem is sejtették, hogy a 20. század egyik legjelentősebb bibliai felfedezésének a küszöbén állnak.

Muhamed ad Dib leereszkedik a koromsötétbe

A fiatal kecskepásztor leereszkedett a mélybe, ahol semmit, de semmit nem látott. Hosszú percekig várakozott, hogy a szeme megszokja a sötétséget, miközben a barátja többször is lekiabált a barlangba:
– Jól vagy? Nincs semmi bajod? Mit látsz? Nincsenek kígyók vagy skorpiók?
Amikor már látni kezdett, felfedezte, hogy egy nyolc méter hosszú, két méter széles és két és fél méter magas üregbe jutott, ahonnan nincs kijárat, csupán arra, ahonnan jött, a kötélen mászva… Egy kicsit meg is ijedt, mi lenne, ha a barátját lelőnék a katonák? Bizony ő itt halna meg, éhen és szomjan. A társa ismét lekiabált:
– Na, mi van, megnémultál? Mit látsz ott lent?

Muhamed ad Dib lábainál egy összetört cserépkorsó volt, amit az előző nap bedobott kődarab tört össze. Körbetekintve mindenhol cserépkorsókat látott, amelyek megközelítőleg nyolcvan centiméter magasak voltak és viasszal befedett bőrrel zárták le őket.

Az ifjú felfedező akkor még nem is sejtette, hogy ez a nap világhírűvé fogja őt tenni, a nevét egyetemeken tanítják majd, és könyvekben írják le ennek a napnak minden fontos eseményét. Az összetört cserépedényben vászonba csavart bőrtekercset fedezett fel, amelyet a ruhájába dugott. Körbejárta a barlangot, megsimogatta a cserépkorsókat abban a reményben, hogy a régi korok emberei aranyat rejtettek el bennük, ő pedig felszínre hozva ezeket majd nagyon gazdag lesz. Édesapjának megveszi majd az állatpiacon a legszebb és a legdrágább tevét. Álmodozásából a barátja hangja térítette magához:
– Gyere már! A szomszéd hegyen az angol katonák engem néznek, valószínűleg téged hiányolnak, mert tudják, hogy ketten jöttünk ide. Majd visszajövünk máskor. Gyere fel, kapaszkodj a kötélbe!

Muhamed ad Dib végre felkúszott a kötélen, és hazafelé a felfedezéstől remegve, akadozó lélegzettel magyarázta barátjának: „Cserépkorsók, cserépkorsók, benne pedig… nem tudod elképzelni, micsoda finom bőrtekercsek… Elképesztő! Meglátod barátom, híresek leszünk!”

Muhamed ad Dib a betlehemi piacon

A Holt-tengeri barlangtól körülbelül ötven kilométerre található Betlehem városa, ahol az Úr Jézus is született. Itt minden hónapban nagypiacot tartottak, ahol nagyon sok ember gyűlt össze. Mindenfélét lehetett itt vásárolni: állatokat, finom gyümölcsöket, de a legtöbben a különleges lábbelit, a sarut vásárolták.

Az ifjú régész a bőrtekercset egy ottani cipésznek adta el, igen olcsón. Ő pedig az értékes írásokat tartalmazó bőrt vékony darabokra, cipőfűzőnek vágta fel. Vitték is a vevők, szépen fogyott a saruszíj. Azonban egy idő után a vásárlók visszahozták azt, mert a kétezer éves bőr nem volt már elég erős, és hamar elszakadt. Micsoda? Kétezer éves bőr? Igen, kis Barátom! Ezek felbecsülhetetlenül értékes bőrtekercsek voltak…

A suszter kivitte a bőrt a bazársor árnyékos területéről a napfényre, hogy ott vizsgálja meg, mi a baja? Mit gondolsz, volt rajta valami betűvetés? És ha igen, milyen írás?

A történet itt folytatódik >>

Legyél te is felfedező!

Szeretettel köszönt:
Tokics Imre bácsi